A fent említett áruházban bukkantam a Home Creation márkájú vasserpenyő szettre. Egy 20, és egy 28 cm átmérőjű serpenyőt tartalmazott a csomag. A kisebb 740 grammos, a nagyobb közel 1,4 kg-ot nyom. Nagyjából 1,5-2 mm közötti vaslemezből préselhették. A kettő együt kb. 4500 ft-ba került.

A 28 cm-es rögtön a kedvencemmé vált, szinte ki se hűlt amióta megvettem.
A kisebbet akkor használom, amikor kevés ételt sütök, például szalonnát pírítok, vagy gyümölcsöt flambírozok benne. A nagyobb viszont szinte állandó használatban van, nagyon szeretek benne sütni, többnyire steaket, vagy zöldségeket.

Itt még a kiégetés előtt, szép, új állapotban.
A kisebbet sertészsírral égettem ki, a nagyot viszont krumpli héjával. Ez volt az első serpenyőm, amit krumplihéjjal avattam be. Hát, mit mondjak, fantasztikus lett. Olyan bevonat képződött rajta, hogy a tükörtojás 20 másodperc múlva már csúszik benne, anélkül, hogy alányúlnék fordítólapáttal.
Nagyon elégedett vagyok vele, érdemes minden háztartásban tartani legalább egy vasserpenyőt. De aki egyet kipróbál, valószínűleg nem fog másban sütni, és nem is az egyetlen lesz neki, mert hamar fogja követni a következő.
